Optimalizálás termelő vállalatok számára PDF Nyomtatás E-mail

Hogyan tudja egyszerre csökkenteni cége költségeit,  és ugyanakkor növelni a termelés és eladás volumenét?

Projekt

Nem érezné jobban magát, ha végre minden döntésnél biztos lehetne abban, hogy cége termelési kapacitását és lehetőségeit maximálisan kihasználja? Ha nem kéne örökösen attól félnie, hogy egy hirtelen esemény teljesen felborítja a terveket? Ha biztos lehetne abban, hogy a konkurencia sem csinálhatná jobban?

Többféle megoldás létezik arra, hogy javítsa a cégében zajló folyamatokat. De ne gondolja, hogy a javítás egyenlő az optimalizálással.

Van, aki egyszerűen a "hasára üt", akár több évre kiható ügyekben, mert semmi támpontja nincs a tapasztalatain kívül. Ezzel nap mint nap újabb kihívásoknak és stressznek teszi ki magát.
Van aki Excel táblában vezeti a folyamatokat és erre támaszkodik vagy jobb esetben a vállalatirányítási rendszer jelentéseire hagyatkozik, ha döntenie kell.

És vannak azok, akik már tudják, hogy ez a két megoldás óriási veszélyt rejteget, hiszen még egy jól működő szervezetben is nehéz átlátni, hogy mi lenne az optimális megoldás, döntés.

Pedig az optimális megoldás versenyelőnyt jelent a piacon, hiszen ezzel az árak növelése nélkül növelhető a profit. Az optimális döntéshez valóban optimalizáló megoldásra van szükség! Ebben segíthet egyedülálló szakmai csapatunk.



Mik az optimalizálás előnyei?

Az optimalizálás lehetőség. Lehetőség arra, hogy a maximumot hozza ki a vállalatának minden szintjéből.
Az optimalizálással a költségeinket jelentősen csökkenthetjük.

keySegítségével leegyszerűsödnek a döntések, a kockázat minimálisra csökken, hiszen önnek csak azt kell megvizsgálnia, hogy a szoftver által kiadott megvalósítási terv tartalmaz-e olyan kockázatot, amit a szoftver esetleg még nem tudott figyelembe venni. Ha van ilyen, akkor csak nyugodtan válassza a második legjobb tervet, még az is 30-40%-kal több profitot fog hozni önnek, mint a kézi számolások.

Rugalmasabbá teszi a döntéshozatalt, hiszen váratlan események esetén nagyságrenddel gyorsabban tudunk új tervet készíteni a szoftver segítségével, mint nélküle. Egy fontos döntés előtt nem kell sok ezer változatot végiggondolnunk, csak a legjobb néhány tervet összevetnünk.

Növeli a cég működésének biztonságát, hiszen egyrészt a szoftver segítségével előre láthatjuk, hogy a vállalat mit, mikor, milyen mennyiségben gyárt, szállít vagy ad el. Ez a stratégiai és gördülő pénzügyi tervezéskor biztonságot ad a vezetőknek, csökken a stressz és a nyomás az embereken, amivel nő az egész vállalat hatékonysága. Másrészt a vállalat folyamatai visszakereshetők, így egy esetleges kisebb eredményt utólag könnyebben, feszültségtől mentesen tudja a vezetőség elemezni, ami katalizálja a folyamatos eredményjavulást.

Érdekelné hogyan segíthetünk ebben? >>



Kinek ajánlott?

Az optimalizálás mindenképp ajánlható azoknak a cégeknek, ahol az éves árbevétel meghaladja a 300 millió forintot, és a vezetők viszonylag összetett problémákról hoznak döntéseket. Szinte elengedhetetlen, ha gyakran változó piaci körülmények között kell kimagaslót teljesíteni, vagy ha többlépcsős folyamatokat kell megbízhatóan kézben tartani. Kisebb árbevétel esetén is érdemes megfontolni az egyedi szoftveres megoldás kifejlesztését, ha a profit a költségekre nagyon érzékeny, és a költségeket számos faktor befolyásolja.  

Nem túl korai ez a cégemnek?
Sokan úgy gondolják, hogy nem érdemes optimalizálni, amíg nem vagyunk 100%-ig biztosak az adatainkban. Mások már megtapasztalták, hogy éppen a bizonytalan adatokon alapuló döntéseket tudja leginkább segíteni az optimalizálás. Ha például, nem vagyunk biztosak a megrendelés-állományban (pl. lehet 80-tól 120-ig), akkor mi alapján döntünk optimalizálás nélkül? Érzésekre alapozva egy jó középértéket veszünk, de így a döntés egyik legfontosabb tulajdonsága, a lehetséges megrendelések széles sávja eltűnik a döntési folyamatból. Optimalizálva megkereshetjük azt a tervet, amelyik a legnagyobb valószínűséggel biztosít maximális profitot a lehetséges megrendelések alapján.

Mennyi idő alatt térül meg?opta00021
Egy egyedi optimalizáló megoldás kifejlesztése és bevezetése általában kevesebb mint egy év alatt térül meg, és már az első évben erőteljes eredményjavulást eredményez. Bár a bevezetéshez a cég erőforrásaira is szükség van, a szemléletváltás és a szoftveres számítások együttes hatása szinte hihetetlen mértékű profitnövekedést hoz magával.

Mennyire megbízható?
Az optimalizálás megbízhatósága 3 szemponttól függ. Első az adatok rendelkezésre állása, a második a végrehajtás, a harmadik a szoftver és az általa használt modell. A bevezetés ideje alatt erre a három pontra kell koncentrálni. Az adatok frissítése és a végrehajtás biztonsága a vállalat elemi érdeke az optimalizáló szoftvertől függetlenül. Ezért itt elsősorban szoftverről írunk.

Az Optasoft által használt AIMMS ma az egyik legkorszerűbb, legstabilabb és legmegbízhatóbb szoftver a piacon. Az AIMMS alapú szoftverek standardizált optimalizáló modullal dolgoznak, amelynek kifejlesztésén egyedülálló szakmai csapat dolgozik.
A szoftver által használt modell kezdetben lehet még csiszolatlan, de az ilyenkor napvilágra kerülő tények, a vállalatvezetés számára aranyat érő információt hordoznak. Ha például egy ütemező szoftver által számolt ütemterv megvalósítása során rendszeresen túllépik a tervezett átállási időt, az azt jelenti, hogy a késések legvalószínűbb oka a bizonytalan átállási idő. Az optimalizálásnak köszönhetően a cégvezetés figylelmét a korábban ki sem derült központi problémára koncentrálhatja. Így gyorsan tökéletes összhang teremthető a folyamatok és a modell között.

Ne féljünk modellt alkotni, mert csak modell segítségével hozhatunk jó döntéseket!

Keressen meg minket! >>


 

 Egyszerűen használható?
Az optimalizáló szoftvert ellátjuk egy egyszerűen használható, jól átlátható felhasználóbarát felülettel. A felhasználó maga is alakíthatja a saját felületét, akárcsak az Excelben és így könnyen kialakíthatók az egyedi ablakok, grafikonok. A jogosultsági szintek biztosítják, hogy csak az arra illetékes munkatárs avatkozhasson be a vállalat folyamataiba. Pivot táblák, grafikonok, listák, beépített Gantt diagrammok és kompozit táblák segítik a felhasználókat munkájukban.

Rugalmas?opta00040 A szoftver segítségével hozott döntések rugalmasságáról már szóltunk. A másik komoly kérdés, hogy a bevezetett szoftvert mennyire egyszerű módosítani és a használt üzleti modellt a piaci változásokhoz igazítani. Az AIMMS szoftver használatával optimalizáló megoldások esetén a szoftver-fejlesztés és -módosítás ideje az átlagos fejlesztési időknél jóval kisebb.

Mivel a matematikai modell megadása logikailag független az adatok kezelésétől és a felhasználói felület kialakításától, úgy lehet módosítani a modellt, hogy közben az adatcsatolások, és a felhasználói felület nem módosul. Emellett a matematikai modul olyan az emberi gondolkodáshoz közel álló fa struktúrával dolgozik, ami különösen egyszerűvé teszi a változások átvezetését. Az igazi kihívást mind a fejlesztéskor, mind a változtatáskor a tervezés és az optimalizáló modell megalkotása jelenti.

Kompatibilis a meglévő rendszerekkel?
Az AIMMS eszköztárával a készülő szoftver könnyen integrálható a vállalat szoftverrendszerébe, és az új szoftverbe is könnyen integrálhatók meglévő modulok. Például relációs adatbázisokhoz ODBC szabványnak megfelelően csatolható, de használható az XML csatolás is. Az adatokat importálhatjuk Excelből és exportálhatjuk is Excel táblákba. Az új szoftver nem jelent többlet kihívást sem a vállalat munkatársainak, sem az informatikusnak.

Melyek a bevezetés lépései?
Egy optimalizáló rendszer bevezetése elsősorban a probléma nehézségétől és a szoftverrendszer összetettségétől függ. Jellemzően 3 hónapot vesz igénybe egy bevezetési projekt, amit 5 szakaszra lehet bontani.opta00033

Az első szakasz a problémafelvetés és definíció, ami során előzetesen megfogalmazzuk a feladat jellemzőit és célját. Ebben a szakaszban a projekttől elkülönülve egy intenzív konzultációt (Start konzultáció) javaslunk. Az egy-két napos konzultáció alatt munkatársaink felmérik a cég fő problémáit, javaslatot tesznek az optimalizálás módszereire és az optimalizálandó részrendszerre. Tájékoztatják a megrendelőt az optimalizáló megoldás bevezetésének várható költségéről, idejéről és a kockázatokról.
A második szakasz a rendszerspecifikáció készítése, amiben már részletesen, de még csak szóban fogalmazzuk meg a feladat fő célkitűzéseit, követelményeit, paramétereit, változóit, korlátait és célfüggvényét. Az input adatok és output adatok listáját, forrásait és megjelenítési formáját is definiáljuk. A második szakasz jellemzően 1 hónapot vesz igénybe. Ennek a szakasznak a terméke a rendszerspecifikáció dokumentum és az előzetes szoftver prototípus. Az első prototípus segíti a felhasználót abban, hogy el tudja képzelni a szoftver legfontosabb funkcióit, bemenő adatait és az output formáját. Ez a szakasz veszi igénybe leginkább a vállalat erőforrásait, a későbbi fázisokban elsősorban a tanácsadóink és szoftverfejlesztőink dolgoznak.
A harmadik szakasz a rendszerterv elkészítése. Ekkor rögzítjük a végleges szoftver minden IT kapcsolatát, funkcióit és helyét a vállalat folyamataiban. A rendszerterv és a második prototípus elkészítése 6-8 hét. A második prototípus már kezdetleges optimalizálási algoritmusokat is tartalmaz, a felhasználó kipróbálhatja az alapfunkciókat és az input-output kapcsolatokat.
A negyedik szakasz a szoftver programozása, amikor a rendszertervben megfogalmazott funkciókat, eljárásokat, ablakokat és vezérlőket majdnem végleges formába öntjük. A felhasználó a harmadik prototípust tesztelheti ennek a szakasznak a végén, ami minden funkciót és kapcsolatot tud.
A felhasználó által megadott észrevételek alapján véglegesítjük, teszteljük és validáljuk a rendszert.
Az ötödik szakasz része a betanítás is, amely a szoftver minél gyorsabb használatba vételét segíti.

Az optimalizáló rendszer bevezetésének lépéseit és folyamatát vázolja az alábbi piramis diagram:

alt

Személyreszabott tájékoztatást szeretne? >>

 


 

Mi a garancia?
Minden termékünkre 100%-os pénz-visszafizetési garanciát vállalunk.
Ez azt jelenti, hogy ha a megrendelő nem elégedett, indoklás nélkül megszakíthatja együttműködésünket, és termékünket nem kell kifizetnie. A kész szoftver akkor is visszaadható, ha már átadtuk. Az esetleges visszamondás határideje minden szakasz-zárást követő 15. munkanap. A visszamondás írásban történhet meg.
Egy elkészült rendszerre 12 hónapos garanciát vállalunk. Ez alatt az idő alatt a rendszer hibáit díjmentesen javítjuk.

Milyen támogatást adunk?opta00019
Az átadott szoftvereket rendszeresen frissítjük, ahogy az alapszoftver is fejlődik. A támogatás része évi 20 munkaóra, ami lehet akár tanácsadás, akár szoftvermódosítás. Emellett partnereinknek biztosítunk egy munkanapos kiszállást is, ami felhasználható tetszőlegesen oktatásra, tanácsadásra vagy betanításra.

Mennyibe kerül?
A megoldás díja három fő  részre bontható. Az első rész tartalmazza az alapszoftver és az esetleg szükséges matematikai támogató szoftverek árát, a második rész a fejlesztés díja, ami a becsült fejlesztési órák számától függ. Végül a támogatás éves díja, ami az első két rész összegének 15%-a évente. Az alapszoftver ára 2000-6000 euró munkaállomásonként, a fejlesztési óra díja pedig 18600 Ft. Egy szoftver elkészítése 1 hónaptól fél évig tág határok között mozoghat és a feladat nehézségétől, illetve az egyéb kiegészítő igényektől függ.

Kérdései vannak? Keressen minket! >>

 


 

 Ha már tudja, hogy szeretne optimalizálni, de vannak még kérdései, beszélje át őket specialistánkkal!
Ha tudja, hogy csökkenteni szeretné a költségeit, és optimalizálni a vállalat működését, de nem tudja pontosan, hogy merre induljon el; ha szeretné véleményeztetni terveit és részleteiben tudni, hogy hogyan valósulhat meg önöknél egy optimalizáló rendszer, akkor kérjen Start konzultációt! >>

Kiknek ajánljuk?opta00039
A Start konzultációt azoknak ajánljuk, akik már eldöntötték, hogy optimalizálni fognak, de egy komoly projekt indítása előtt szakemberrel közösen szeretnék áttekinteni a célokat, a megvalósítás lépéseit, költségeit és az esetleges kockázatokat. Javasoljuk, hogy a konzultáción vegyen részt a döntéshozó vezető, a termelési és logisztikai vezető, az érintett tervezők és az informatikus.

Mi lesz a végeredménye?
A Start konzultáció  után Ön tudni fogja a különbséget a legkorszerűbb matematikai modellező nyelvek és a szokásos fejlesztői szoftverek használata között. Érteni fogja a modellező és optimalizáló rendszer szerepét és működését egy vállalat életében. Kap egy írásos elemzést az Ön cégének költségcsökkentési lehetőségeiről, az optimalizáló megoldás bevezetésének lépéseiről, a tartható határidőkről és költségekről. Kipróbálhatja, egy esettanulmány részeként, az AIMMS-t működés közben. Ráadásként pedig, kap egy néhány napra érvényes demó AIMMS licencet, ami segítségével Ön önállóan is tesztelheti az AIMMS képességeit.

Ki tartja?
Önnek nem kell bizonytalanul fejest ugrania egy nagyobb fejlesztési projektbe, minden előzetes kérdésére közvetlen a legtapasztaltabb munkatársainktól kap választ. A Start konzultációt kizárólag tudományos fokozattal és komoly projektvezetési és tanácsadási tapasztalattal rendelkező kollégánk vezetheti. A konzultáción részt vesz egy szoftverfejlesztő is, hogy a helyszínen mutassa be, hogyan működik egy optimalizáló szoftver. Ha kérdés vagy kérés van a szoftver működéséről, azt rögtön a gyakorlatban is bemutatjuk.

Tematika
A tematikát a megrendelő  igényeihez és terveihez igazítjuk. Amiről minden konzultáción szó van:

    1. Vállalatirányítási rendszerek szoftvertámogatása

 

    2. A megrendelő problémájához hasonló esettanulmány

 

    3. Logikus megoldások keresése

 

    4. Az optimális megoldás meghatározása és elemzése

 

    5. Fejlett optimalizáló eszközök összehasonlítása

 

    6. Az esettanulmány programozása AIMMS nyelven

 

    7. A modellfejlesztés folyamata (üzleti, logikai és algebrai modellek)

 

    8. A logikus és optimális megoldás összehasonlítása, érzékenységvizsgálat, "mi van, ha..." elemzések (beszállítói problémák, árváltozás, új raktár létesítése stb.)

 

    9. Kérdések és hozzászólások megvitatása

opta00030


Hol lesz és mennyi időt vesz igénybe?

A Start konzultációt az Optasoft Kft. irodájában vagy kérésre, extra költség nélkül, a megrendelő telephelyén tartjuk. A konzultáció  időtartama 6 óra.

Mi a garancia?
Mint minden termékünkre a Start konzultációra is projektmegszakítási garanciát adunk. Ha Ön nem elégedett a konzultációval és/vagy a konzultációról készülő emlékeztetővel, akkor megszakíthatja a munkamenetet.

Kérdése van? Bővebb tájékoztatást szeretne?   >> Keressen meg minket!

 

opta_web_visszajelzes-2