Hogyan lehet 0.14 másodperc alatt megcsinálni azt, ami a legtöbb embernek minimum 15 perc?
Miért olyan bonyolult probléma a Job shop optimalizálás még a matematikusoknak is?
Mi köze az őszinte kommunikációnak az AIMMS-hez?
Ezekre és még sok egyéb szakmai kérdésre is választ kaptak azok, akik részt vettek az ICG Üzleti Reggelik rendezvénysorozat első eseményén.

Az első alkalommal a „Termeléstervezés optimalizálással” téma került terítékre és Lelkes Zoltán (ICG partner, az Optasoft Kft. ügyvezetője) Ángyán Balázzsal (vezérigazgató, Hitelap Zrt.) egy optimalizáló projekt tapasztalatait mutatta be, úgy hogy közben a reggelizők is aktívan részesei lehettek egy termeléstervező játéknak.
A reggeli házigazdáját Márton Zoltánt – ICG ügyvezető partner, lean szakértő –arról kérdeztük, mit adott az esemény a résztvevőknek, a szervezőknek.

Miért érdemes a legközelebbi reggelitekre jelentkezni? Mi volt az első alkalom tapasztalata?
„Elsősorban azért javaslom, mert nagyon gyakorlatiasan beszélünk a legtöbb érintettet foglalkoztató problémákról. Egyúttal a kötetlen, reggelizős légkör, lehetőséget ad az egymástól tanulásra, mások tapasztalataink jobb megismerésére és kapcsolatok építésére. Szintén nagyon fontos tényező; ahogyan most, úgy legközelebb is olyan témát választunk és vesézünk ki konkrét gyakorlati tapasztalatok alapján, melyekkel csak nagyon kevesen és ritkán foglalkoznak.

Mi volt a legnagyobb érték, amit ez reggeli adhatott a résztvevőknek?
Habár egy konkrét esetről beszéltünk, de ennek kapcsán levezettünk olyan általános érvényű elemeket is, amelyeket mindenki hazavihetett magával a saját cégéhez.

Szervezőként mit kaptatok Ti?
Nagy élmény volt, hogy a résztvevők megnyíltak és a saját problémáikról beszéltek. Ezekből a problémákból mindig lehet tanulni, lehet töltekezni és minden résztvevő, így a szervezők is gazdagodnak.

Mikor várható az ICG Üzleti Reggelik következő eseménye?
A most lezajlott eseményünket nagy érdeklődés övezte így már ősszel hasonló tematikával folytatjuk!

Érdekli a rendezvénysorozat? Bővebb információval kollégáink szolgálhatnak!